+36 1 999 6900

6 - 8 perc olvasási időLáthatatLAN épITészet

Olvasómód
MVM dome

Egy építőipari kivitelezési projekt során rengeteg, a laikusok számára látható elem kerül beépítésre, amik az épületek adottságai szempontjából fontosnak tekinthetők, hiszen alapvetően ezek határozzák meg az épület és a környezet látványát valamint használhatóságát sok-sok éven keresztül. Egy épület esetében egyértelmű, hogy szükséges bizonyos tartóelemelek, oszlopok, látványelemek megépítése. Viszont ahhoz, hogy egy építőipari remekmű ne csak látványosság legyen, hanem a tervezett gazdasági funkcióit is maradéktalanul betöltse, sok-sok egyéb láthatatlan kiegészítőt, akár építőipari kivitelezéstől teljesen eltérő technológiát is be kell építeni, illetve jobb esetekben már a tervezéskor is számolni kell velük.

A tervezés közben a statikai és látványszempontok mellett igenis meg kell felelni olyan technológiai szempontoknak is, mint a megfelelő mennyiségű és szélességű nyomvonal, gyengeáramú helyiség, erősáramú építmények, gépészeti elemek, amelyeknek az építési jellemzői megfelelnek a magyar és az európai szabványok által támasztott követelményeknek. Jobb esetben a tervezés során figyelembe veszik például az olyan technológiák sajátos jellemzőit is, mint a vezeték-nélküli LAN rendszerek, ahol a jel levegőben történő szabad terjedését befolyásolja a hozzáférési pontok (AP-k) és antennák elhelyezése, a berendezési tárgyak által létrehozott reflexió mértéke, a helyiségben várható felhasználók száma, mint ahogy ezt kollégám bejegyzésében részletesebben is kifejti.

LáthatatLAN épITész

Amikor az ember elsőnek belép egy épületbe, megcsodálja mint építészeti remekművet. Amikor másodjára lép be, már egyéb érzései támadnak – hideg van, meleg van, világos van, sötét van – amikor pedig már rendszeresen látogatja az adott épületet, akár mint vendég vagy ott dolgozó személy, már használni szeretné: Van-e wifi ? Van guest wifi? Tudom-e vezérelni a kijelzőket? Tudom-e változtatni a klímát? Tehát egy épület látványa az első benyomásunkat befolyásolja elsősorban, viszont ahhoz, hogy gazdaságilag is sikeres legyen szükséges az egyéb, kiegészítő, szemünk számára láthatatlan technológiák harmonizált beüzemelése és üzemeltetése is.

Napjainkban kiemelt figyelmet kapnak az ipar 4.0 megoldások, az IoT rendszerek, amik az épületet mint gazdasági célt szolgáló létesítményt sikeressé, használhatóbbá, szerethetőbbé tehetnek. Ezen rendszerek üzembiztos működéséhez stabil, jól skálázható hálózatra és szerver megoldásokra van szükség. Manapság minden gyengeáramú, épületautomatizálási és biztonsági rendszer végberendezése közel real-time kommunikál Ethernet alapú hálózatokon, és szinte kivétel nélkül minden rendszernek valamilyen IP címzési struktúrát kell kialakítani, ami rendszertől függően lehet statikus vagy dinamikus kiosztású. Tehát röviden mondhatjuk, hogy digitális szempontból életre kelnek az épületek, és azon felül, hogy az épület üzemeltetetéséhez kapcsolódó különböző rendszerek kommunikálnak a saját menedzsment és monitoring központjukkal, fontos, hogy lehetőséget teremtsünk a biztonságos együttműködésük számára. Ugyanis gépi tanulással – mesterséges intelligenciával – támogatott szoftverek segítségével energiahatékonyabbá tehetjük épületeinket.

Ha a fenti pontokat mind-mind figyelembe vesszük, akkor jól körvonalazódik, hogy az informatika minden területe egyre kiemeltebb szerepet kap mind az épületek tervezése és kivitelezése, mind az üzemeltetése szempontjából. A hangsúly egyre inkább a hatékonyság növelésén és az integrálhatóságon van. Egy építőipari tervezés és kivitelezés során nem elegendő az, hogy az adott szakág informatikai rendszereivel együtt integrálja az épületbe a saját megoldását, hiszen ez potenciálisan növelheti az építéssel járó költségeket, továbbá IT biztonsági és épületüzemeltetési szempontból is magas kockázatokkal járhat. Fontos figyelmet fordítani arra is, hogy a különböző szakágak milyen módon szeretnének, illetve alkalmasak hálózatok és IT rendszerek felépítésére, és fontos az is, hogy milyen IT biztonsági védelemmel látjuk el megoldásaikat.

Integrált épületinformatikai megoldások tekintetében viszont kell egy központi tervező és kivitelező entitás, aki a többi szakág mellett ügyel arra, hogy a különböző klasszikus építőipari kivitelezők harmonizált módon integrálva működjenek együtt mind a tervezés és kivitelezés szakaszaiban. Ez az entitás nem lehet más, csak olyan cég, aminek tapasztalata van épületekkel kapcsolatos aktív és passzív gyengeáramú rendszerek tervezésében és kivitelezésében, felelős informatikai tervezési és kivitelezési jogosultságokkal rendelkezik, valamint tapasztalt felelős műszaki vezetőkkel van felvértezve és tapasztalt a komplex IT rendszerek kivitelezésében.

MVM dome kültéri AP hőtesztje

Az ipari visszajelzések alapján sajnos még mindig kevés az olyan sikeres projekt kivitelezése, mint a Multifunkcionális csarnok – vagy más néven MVM Dome – ahol a magas szintű informatikai tervezésnek és kivitelezésnek köszönhetően minden gyengeáramú szakág sikeresen tudta lezárni a projektet. Ezen a projekten edződve úgy gondoljuk, hogy nincs az az IT kivitelezési projekt vagy építőiparral kapcsolatos IT tervezés, amiben ne tudnánk magas szinten képviselni magunkat. Hiszen olyan egyedi, de szabványoknak és előírásoknak megfelelő műszaki alkotásokat építettünk be, amik az MVM Dome látványterveivel harmonizálva, az épületet egyéb tervező és kivitelező cégek rendszereivel együttműködve, egy gazdaságilag is hatékonyan üzemelhető épületkomplexumot hoztak létre.

A sikerünk titka jelen projekt esetében, hogy adaptálódtunk a projekt típusához és környezetéhez oly módon, hogy végig a legmagasabb szakmai szintet képviseltük az aktív rendszerek beüzemelése során. Időt áldoztunk a kivitelezés során a többi szakág igényeinek felmérésére, megvizsgáltuk az IT biztonsági kockázatokat és a rendelkezésre álló információk alapján minden szakág számára elfogadható architektúrát alkottunk meg, ami hosszútávon képes kiszolgálni az épületüzemeltetéssel, akár fejlesztéssel járó informatikai igényeket. A projekt sikertörténetét mi sem példázza jobban, mint az, hogy a 2022-es év Cisco Techtorial rendezvényen tartott előadásunk témájának az ebben a projektben tapasztalt kihívásokat és azok megoldásait választottuk. Az említett Cisco Techtorial ’22 anyagok itt érhetők el.

Látványtervekkel harmonizált AP elhelyezés

Összegzés

Mindent összevetve az IT és a hálózat egy olyan láthatatlan építészeti elem, amivel úgy tűnik, mindenki csak szükséges költségként számol és nem feltétlen harmonizálva a többi szakági kivitelező céggel. Pedig az IT rendszerek megfelelően magas szintű tervezése és kivitelezése, mind a látványhoz, mint a gazdaságossághoz hozzájárulhat, a megfelelő gyártó és partner kiválasztása pedig a szokásos 2-3 éves garanciális időn felüli jótállást vagy akár tovább fejlesztési lehetőséget is eredményezhet.