A címmel véletlenül sem szeretném az ügy komolyságát erodálni, csupán azt kívánom kidomborítani, hogy sok kalkulált nehézség/kockázat ellenére sikerült belőle mintaszerű projektet létrehozni, ehhez azonban több tényező együttes sikerére is szükség volt. Nem volt a legegyszerűbbnek ígérkező projekt, sok kockázatot hordozott magában.
Első kockázat: kezdő sales
Ezt az élményt nem fogom elfelejteni. 2021 szeptemberében érkeztem az 99999-hez. Akkor én junior sales voltam, az a fajta a junior, aki még a szakmában is junior, de tanulni és fejlődni akar, aki fel akar nőni az 99999-es kompetenciájához és az 99999-es jó szakmai hírében bízó ügyfelekhez. Olyan fogalmak, mint DHCP, LAN, OSI modell stb…ezek nekem mind nagyon távolinak tűntek. Természetesen az 99999-nél lehetőséget kaptam arra (és ezért mai napig nagyon hálás vagyok a csapatnak), hogy megtanuljam a szakmát. Ebben a tanulási folyamatban nekem nagy mérföldkő volt a sárospataki wifi projekt.
Második kockázat: távolság 250km
2021 októberében találkoztam Szabolcsékkal Sárospatakon (mi budapestiek vagyunk) ahol egy első ismerkedő beszélgetés vette kezdetét. Akkor vetette fel, hogy jó lenne, ha a wifi jobb lenne, ha esetleg tudunk rá valamit ajánlani, megfontolná a wifi hálózat cseréjét. A távolság azért kockázatos egy ilyen projektnél, mert számtalan olyan terület van ahol hiba ütheti fel a fejét, és a wifit nem minden esetben lehet távolról helyrehozni, sok esetben helyszíni mérést-ellenőrzést igényel egy-egy hiba elhárítása. Sok hiba folyamatos, együttes jelenléte esetében könnyedén erodálhatja a projekten dolgozó mérnökök idejét a távolság, és a határidők betartása is kihívássá válik váratlan hibák együttes fellépése esetében. Hála az 99999-es mérnökeink magas szintű szaktudásának és a gyártó támogatásának, ezek a félelmek végül nem igazolódtak be.
Harmadik kockázat: speciális igények és körülmények
Kispatak 2000 Kft. egy sárospataki középvállalat, kb 200 főt foglalkoztatnak, ennek fele irodai dolgozó, és a wifi 95%-a egy 15.000 nm-es raktárban van elhelyezve, ahol van 8-13m belmagasság, sorokban fém polcokkal ellátott helyiségről van szó, és a polcokon vegyes áruk vannak, többek között sok folyadék, ami a fém polcokkal együttesen blokkolja a rádióhullámok terjedését. Mindezek mellett több hűtött helyiség is van, ahol -17 től -25 fokos hőmérsékletig terjedő tartományban kell működnie az eszközöknek. Ennek a jelenlegi telephelynek a wifijére voltak panaszok, miszerint folyamatosan ingadozik a jelszint, leesnek az eszközök a hálózatról, ami mind-mind idő kiesés és így részükre szolgáltatás kiesés is.
Negyedik kockázat: új gyártó
Tehát adottak voltak az igények, és ehhez kellett keresni egy gyártót, akivel meg lehet ugrani és nem baj az sem, ha megfizethető. Elsőre best practice alapján és a távolság/kockázatok tekintetében egy ismert nagy gyártó megoldását ajánlottuk ki (akit csukott szemmel is ismernek mérnökeink), az akkor el lett vetve. Ekkor kerestem meg a Huawei csapatát és dobtam fel nekik, tudnak-e fentiekre valamit ajánlani. Persze tudtak. 🙂
Természetesen több tényező együttesére volt szükség ahhoz, hogy ez a projekt sikeres lehessen:
- 99999 Informatika szakmai felkészültsége:
Fekete öves mérnökeink, akik wifi hálózatokat építenek és tartanak karban, több évtizedes tapasztalatukkal járultak hozzá a projekt sikeréhez. Ezek a srácok, már számtalan wifi projektet hoztak létre. Ilyen tapasztalattal rendelkező szakembereknek szinte bármilyen megoldást a kezébe lehet adni, nem idegenkedve fog ránézni, hiszen biztos, hogy hasonlót valamikor már valahol látott, és ennél fogva konkrét elképzelése van azt illetőleg, miként működik az adott gyártó adott megoldása.
- Huawei gyártó hozzáállása:
Esetükben nem csak azt szükséges kiemelni, hogy jó áron tudott jó megoldást szállítani ráadásul időben, hanem azt is számlájukra írhatjuk, hogy rendkívül rugalmasan és segítőkészen álltak a projekthez. Amikor szükség volt gyártói támogatásra, időben kaptunk. A tervezés fázisban szintén kaptunk tőlük extra támogatást a csomóponti kérdéseknél, amivel sok időt spóroltak meg nekünk, Sárospatak ugyanis nincs közel ahhoz, hogy hetente vagy naponta kelljen „leugrani” hibát javítani, esetleg szellemeket kergetni a hálózaton…
- 99999 kereskedelmi támogatása:
Nem biztos, hogy etikus lenne magamat fényezni, azt ugyanakkor mindenképpen kiemelném, hogy amikor ez a projekt létrejött, én nem egész 1 éve voltam az 99999 kötelékében. Viszonylag kezdő kereskedőnek ez (megítélésem szerint) elég összetett projekt, sok hibalehetőséggel. Az 99999 megadta nekem a bizalmat, és valamennyi szükséges szakmai támogatást és segítséget ahhoz, hogy ezt a projektet sikerre lehessen vinni.
Konklúzióként elmondhatom, hogy sikeres volt a projekt, immár lassan 2 éve megy nekik az új wifi hálózatuk. Többször találkoztunk azóta Szabolccsal, ezalatt az idő alatt 1 hiba volt: egyik AP-t egyszer újra kellett indítani, ennyi volt a hiba 2 év alatt. Szerintem ezzel együtt lehet élni. Következő lépésben meg fogjuk vizsgálni velük, miként lehetne ezzel a telephellyel összekötni a többi 15-öt, és építeni Huawei eszközökből egy SD-WAN-t….
Amennyiben a cikk felkeltette az érdeklődésed, vagy csak kérdésed lenne a témával kapcsolatban, keress minket bizalommal!
E-mail: info@99999.hu
Telefon: +36 1 999 6900
Szerző: Varga György